Bannerkép: Látkép Szekszárdról
Főoldal / Lakosság / Díjak-Pro Urbe-2019
Bannerkép: Látkép Szekszárdról

2019. ÉVBEN PRO URBE SZEKSZÁRD EMLÉKPLAKETT KITÜNTETETTJEI

Dicenty Dezső

Dicenty Dezső szőlész, agrogeológus 1879-ben született Szekszárdon, A tanulmányait Magyaróváron az akkori Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián végezte, majd Budapesten, a tudományegyetem bölcsészkarán folytatta. 1901–02-ben elvégezte a felsőbb szőlő-és borgazdasági tanfolyamot is. 1901-ben került a Földtani Intézetbe, majd 1905-től az Ampelológiai Intézet gyakornoka, 1920-tól igazgatója lett. 1942-ben, mint kísérletügyi főigazgató vonult nyugállományba. Agrogeológiai kutatásai, a szőlőtermesztésben és a szőlőkultúra fejlesztésében végzett tevékenységei jelentősek. Előadásokat tartott itthon és külföldön egyaránt. Megalapította az első Magyar Állami Borkősavgyárat. Előkészítette az 1936. évi bortörvényt.

1977-ben alakult a róla elnevezett Kertbarát Kör.

Kovács János

Kovács János mesterszakács vonzódása a gasztronómia és a vendéglátás tudományához már kisgyerekkorban elkezdődött, és amikor a pályaválasztáshoz érkezett, nem is volt kérdés, merre folytassa életútját. Hosszú út vezetett Sárpilistől a pécsi Nádor szállóig, a budapesti Gundel étteremig és a visegrádi Silvanus szállodáig, de a hetvenes évek elején hazatért és az újonnan épült Gemenc szálló konyhájának vezetését vállalta el. Immáron több mint négy évtizeddel ezelőtt kezdte oktatói tevékenységét kezei közül számos kiváló szakember került ki, akik a világ számos részén öregbítik a magyar konyha hírnevét. Az évtizedek során országos hírnévre tett szert szakmájában, számos díj, kitüntetés tulajdonosa, tevékenységét Venesz-díjjal, a városi Közjóért kitüntető díjjal, majd két éve kiváló vendéglátó szakmai oktató életműdíjjal is elismerték.