2007. ÉVBEN PRO URBE SZEKSZÁRD EMLÉKPLAKETT KITÜNTETETTJEI

Az elmúlt század levéltári és történeti anyagok megmentéséért folytatott áldozatos munkájáért, valamint az évtizedeken át tartó fáradhatatlan kutató-és gyűjtőmunkájának elismeréseként.

Hadnagy Pál postamester és Szervátius Lenke tanítónő házasságának 5. gyermekeként a Háromszék megyei Dálnokon született 1901. január 21-én. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte.

Erdély Romániához kerülését követően apja elvesztette állását, és csak az anya rendszertelenül érkező nyugdíja maradt. 1919 augusztusában még nem sikerült a magyarországi szerencsepróbálás, de 1920 nyarán már eljutott Budapestre.

Állami ingyenes tanulóként bekerült az Eötvös Kollégiumba, elvégezte a bölcsészkart, majd doktorált.

Pályáját állami ösztöndíjasként a Bécsi Magyar Történeti Intézetben kezdte.

1926. július 1-től Tolna vármegye főlevéltárnoka. Ezt az állást 4 versenytársával szemben az Országos Levéltár igazgatójának, a Tolna megyéből származó Dőry Ferencnek a javaslatára nyerte el.

Négy évtizeden keresztül volt a levéltár vezetője, de a várt és remélt tudományos kutatások, publikálás helyett idejének többségét a mindennapok közigazgatási teendőihez kapcsolódó apró munkák kötötték le.

1936-ban családot alapított, Dömötör Ilonával kötött házasságából született Zsolt és Ilona.

A II. világháború alatt egészségi problémái ellenére többször behívták.

1945 áprilisában egy bajorországi korházban került amerikai fogságba és csak a következő év januárjában térhetett vissza Szekszárdra.

1942-ben két katonai behívása között megkísérelte a legértékesebbnek tartott levéltári iratok elrejtését a vármegye ház börtönében. Mint hazatérésekor tapasztalhatta a frissen befalazott cella felkeltette a figyelmet, kibontották, bár a remélt kincset nem találták, de az iratokat széthányták, a rendezettséget tönkretették. A látványtól eltérően később kiderült, hogy a kár nem túl nagy, ám elindult egy gombásodási folyamat, amelyet az iratokban máig sem sikerült megállítani.

1948-ban a megye alispánjának támogatásával ő és Novák József múzeumvezető engedélyt kapott arra, hogy a nemesi családoktól az intézmények letétként átvehessék irataikat, könyvtárukat. Ennek eredményeként mintegy 80 folyóméter irat és néhányezer kötet került a levéltárba. A múzeum gyűjteményét értékes könyvek mellett számos festmény, szobor és antik bútor gazdagította. Mint később kiderült más megyékben nem cselekedtek hasonlóképpen, bár az ötletet dr. Hadnagy Bertalan közkinccsé tette. Más megyék levéltáraiban vagy egyáltalán nincs, vagy nagyon kevés nemesi családi irat található, elpusztultak, vagy széthordták a felbecsülhetetlen történeti értékű iratanyagot.

Az ötvenes években dr. Hadnagy Albert kutatásai középpontjában a megye parasztságának élete, parasztmozgalmak, betyárvilág, boszorkányság, babonaság témák kutatása állt. Keveset publikált, de jelentős ismeretterjesztő tevékenységet folytatott és ismereteivel számos dolgozat elkészülését segítette.

Jó kapcsolatot alakított ki Féja Gézával, Mészöly Miklóssal, Andrásfalvy Bertalannal és Illyés Gyulával.

A köztiszteletben álló személyiséget 1956-ban a városi nemzeti bizottság tagjai közé választották. Szakmai tudásának elismeréseként szakfelügyelői munkát végzett Somogyban és Baranyában.

A súlyos korral sikertelenül birkózott szervezete, 1967. május 26-án a szekszárdi kórházban örökre lehunyta szemét.