2001. ÉVBEN PRO URBE SZEKSZÁRD EMLÉKPLAKETT KITÜNTETETTJEI
2001. év Pro Urbe emlékplakett kitüntetettjei:
Dr. Gesztesi Tamás
1935. július 29-én született Kispesten. Nyugalmazott főorvos. Orvosi hivatását rendkívül magas fokú gyakorolta belgyógyász szakfőorvosként. 1969-ben megszervezte, beindította és főorvosként vezette a Szekszárdi Kórház bel- intenzív részlegét. Öt éven keresztül és 1985-től nyugdíjba vonulásáig. Tudományos munkássága, az orvos és nővérképzésben végzett áldozatos tevékenysége, a közéleti, közösségi szolgálata, különösen indokolttá teszik kitüntetését.
2001. év Pro Urbe emlékplakett kitüntetettjei:
Koller Ferenc
1939. augusztus 13-án született Pécsen. Elnök-vezérigazgató. Szekszárd város gazdasági életében betöltött kiemelkedő szerepe, valamint a város érdekében kifejtett gazdasági és közéleti munkássága teszik különösen indokolttá kitüntetését. A több mint 500 fős dolgozói létszámmal a város egyik legjelentősebb munkahelyének vezetője, aki a folyamatos termékfejlesztési tevékenység mellett nagy gondot fordít a humán erőforrás fejlesztésére és a szakképzett utánpótlásnevelésre is.