2000. ÉVBEN PRO URBE SZEKSZÁRD EMLÉKPLAKETT KITÜNTETETTJEI
Szekszárdi Madrigálkórus
A Szekszárdi Madrigálkórus 1965-ben alakult 12 amatőr énekes és dr. Partos János karnagy együttműködésével. Az együttes fő feladatának kezdetben a reneszánsz madrigálok megszólaltatását tartotta. Nevében máig őrzi az alapítók szándékát. A sikeres fellépések mind több közreműködőt vonzottak. Ennek eredményeképpen öt év elteltével már harminctagúra növekedett a kórus.
Az alapító karnagy halála után Ligeti Andor vezette az együttest 1974 és 1981 között.
1981 óta a kórus karnagya dr. Jobbágy Valér, aki a Zeneművészeti Egyetem professzora. Személyében olyan szakember került az együttes élére, akinek tudását nemzetközileg is elismerik: kórusaival számos rangos külföldi kórusverseny díjazottja vagy zsűritagja.
A kórus több minősítő versenyen vett részt 1968 és 1984 között: az ezüstkoszorú, aranykoszorú és a hangversenykórus cím után 1984-ben elérte a legmagasabb fokozatot: kiemelt hangversenykórussá vált. Repertoárja a gregorián zenétől a kortárs szerzők műveiig terjed.
A kórus nemzetközi eredményei:
- 1980 Cork, Írország: nőikar I. díj, folklór II. díj, Dorothy Mayer Különdíj
- 1985 Llangollen, Wales: vegyeskar I. díj, nőikar I. díj, folklór II. díj
- 1988 Karditsa, Görögország: romantikus zene I. díj, középkori zene II. díj
- 1989 Tolosa, Spanyolország: gregorián II. díj, folklór III. díj
- 1991 Arezzo, Olaszország: gregorián III. díj
- 1995 Arnhem, Hollandia: vegyeskar I. díj, nőikar II. díj, különdíj
- 1999 Maasmechelen, Belgium: vegyeskar II. díj
- 2000 Tours, Franciaország: vegyeskar III. díj
Baky Péter
(sz.: 1950. november 29-én Budapesten)
1969-ben érettségizett a Magyar Képzőművészeti Gimnáziumban fotóillusztrátor szakon. 1977-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán mint festő, ahol egy év művészetképző után felkérték a fotóműhely vezetésére és a restaurátorok ilyen irányú képzésére. Itt dolgozott 1981-ig, amikor Tolna megyébe került. 1986-tól-1991-ig az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola vizuális tanszékén tanított rajzot, művészettörténetet és pedagógiát.
1992-től a Művészetek Házának igazgatója. Itteni munkája alapján felkérték a Ferencvárosi Pincegaléria művészeti vezetésére. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Festők Társaságának, a Vízfestők Társaságának, a Tolna Megyei Képző- és Iparművészek Egyesületének, ez utóbbinak vezetője is.
1994-ben javaslatára alakult a VÍZ’P’ART Alapítvány, amely Tolna megye vizuális nevelését, képzőművészeti életét hivatott segíteni. 1994 óta titkára a HEREDITAS Alapítványnak.
Részt vett a szekszárdi II. világháborús emlékmű tervezésében és kivitelezésében. A szekszárdi Borkút Baky Péter ötletei és tervei alapján készült.
1997-ben avatták a Kolping Iskola aulájába készített Keresztút című15 képből álló pannóját. Ő festette meg városunk díszpolgárainak portréit és a mai napon átadott történelmi pannót a Városháza épületében.
1978 óta 40 önálló kiállítása volt itthon és külföldön, de számos hazai és külföldi kollektív tárlaton is bemutatták alkotásait.
Kiemelkedő szakmai, művészi munkájáért, a Művészetek Házának országos hírű kulturális intézménnyé fejlesztéséért és nem utolsósorban a megyében és városban élő művészek patronálásáért Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése elismerésül Pro Urbe Emlékplakettet adományoz Baky Péternek a Művészetek Háza igazgatójának.
Dr. Péntek Zoltán
Azon kevesek közé tartozik, akik még személyesen ismerték Lányi Mártont, akinek a tanítványa lehetett, és akitől személyes támogatást kapott az első bonyhádi szűrés bevezetésére. Péntek Zoltán munkájának színvonalát nagymértékben fokozza, hogy személyes kapcsolatot tart fenn Tabár Lászlóval, aki Svédországban az emlőszűrés világnagysága lett, és akivel Péntek Zoltán Svédországban is többször együtt dolgozhatott.
Tudományos működése is az emlőszűréssel kapcsolatos. Már 1972-ben az első emlőszűréssel kapcsolatos dolgozatainak egyikét – Zsebők professzor javaslatára – a Magyar Radiológia folyóirat „Az év legjobb publikációja” díjjal jutalmazta. 1981-ben kandidátusi fokozatot nyert. 1998-ban vezetésével a Radiológiai Társaságon belül megalakul az Emlődiagnosztikai Szekció. Jelenleg is aktívan dolgozik, a Mamma Zrt munkatársaként.