1993. ÉVBEN PRO URBE SZEKSZÁRD EMLÉKPLAKETT KITÜNTETETTJEI
Csányi László
A magyar írók jeles egyénisége, munkásságágnak elismeréseként néhány nappal ezelőtt vehette át a Babits-díjat, s most újra köszöntjük, városunkhoz való több mint negyven éves ragaszkodásáért, az Urbe szeretetéért, amely szeretet alkotásaiból melegen sugárzik, országhatáron túl is, mind a mai napig hűségesen.
Csányi László író, költő, műfordító, irodalomtörténész, esszéista, lapszerkesztő, irodalomszervező, Batsányi városában, Tapolcán született, 1922. június 9-én. Jó szüleinek köszönhetően az irodalom vonzásában nőtt fel, továbbörökített versek szeretetével. Győrbe járt gimnáziumba, a bencésekhez. Ezután Pécs következett, irodalmi jelenlétének kezdete. Első írásai a Sorsunk-ban jelentek meg. A bíztató kezdetet egy időre megszakította a háború, majd az ötvenes évek bizalmatlan légköre. A megélhetéséért újságíróként Pécsett, Kaposváron, Szegeden, majd Szekszárdon dolgozott, s végül, az Illyés által is nagyra becsült európai színvonalú kulturális rovat szerkesztőjeként vonult nyugalomba a megyei laptól.
Az ötvenes évek végétől egyre több irodalmi lapnak dolgozik (Kortárs, Jelenkor, Somogy, Élet és Irodalom, Napjaink, Vigilia, Új Írás). Művei először antológiákban jelennek meg, majd sorra napvilágot látnak önálló kötetei is: Az ijfú Vörösmarty, Vörösmarty szerelmei, Szekszárdi Napló, Égtájak utassal, Somlyó György (pályakép), Bejártam Tolnát, Baranyát, Az emlékezés ösvényei (Szekszárd az ötvenes években), Babits átváltozásai, Takáts Gyula világa. Széchenyiről írt esszéjét 1992-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. Életművének bibliográfiája is megjelent, amely felöleli a Szekszárdhoz kötődő négy évtized gazdag munkásságát.
Csányi László a Dunatáj című esszé folyóirat egyik alapítója, felelős szerkesztője, elismert Babits-kutató. Ahogy Kovács Sándor Iván fogalmazza: „Babits Mihály – Szekszárd városa – Csányi László: a legtermészetesebben összetartozó dolgok. Csányi László szellemi horizontjának, esszéírói, szerkesztői, irodalomszervezői rangjának magasságát a Babits-eszmény szintje jelzi és ünnepelt szakértelme szavatolja.”
Műhelyteremtő, tudós szellemiségét, művészetét köszöni meg most a város. Azt a melegszívű kötődést, amelyről az író így vall: „Babits ebben a városban írta, hogy dombjairól Párizsig, Londonig látni, reggelente ezek a körvonalait keresem. Nem az elvágyódás hív, soha nem kívántam az ország határain kívül élni, hanem a gazdagodás, hogy szívembe és otthonomba mentsem az elérhetőt, ami élmény és ismeret, vágy és imaginárius valóság.”
Dr. Joó Ferenc
Dr. Szakály Ferenc
1942. október 28-án született. Tanulmányait Szekszárdon kezdte, 1961-ben érettségizett a Garay János Gimnáziumban, amely szigorú, de munkára nevelő, teljesítményre ösztönző szellemével és bensőséges diákközösségével meghatározó benyomást gyakorolt rá. 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelemtanári és levéltárosi oklevelet és ezzel lehetőséget szerzett, hogy megvalósíthassa gyermekkori vágyát: a magyarországi török uralom kutatójává váljék. Ugyanitt doktorált 1969-ben.
Kiemelkedő tanulmányi eredményéért és disszertációjáért a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1972-ben aranygyűrűvel és „sub auspiciis rei rublicae popularis” doktori címmel jutalmazta.
Indulására nagy hatással volt Dr. Kosáry Domokos professzor – ma a Magyar Tudományos Akadémia elnöke – akit kivált szigorú igényességéért és szerteágazó tájékozottságáért mindmáig mesterének és példaképének tekint.
Pályáját a Magyar Nemzeti Múzeum újkori osztályán kezdte, majd 1977-től a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének középkori, utóbb kora újkori osztályán dolgozott, jelenleg az utóbbi osztály vezetője.
1986-tól a Magyar Történelmi Társulat főtitkára. A Magyar Történelmi napok c. sorozatának szerkesztője (1975-től). 1989 óta tagja a Hadtörténeti Közlemények szerkesztőbizottságának. Az 1990-es madridi történész világkongresszus szervezőbizottságában a „Török birodalom hanyatlása” szekció vezetője volt.
Számos nemzetközi kongresszuson és konferencián vett részt és tartott előadást, a Habsburg-török háború történetének nemzetközileg elismert szakembere.
Különösen mély benyomást tettek rá olaszországi tanulmány-és előadóútjai, amelyeken az itáliai kultúra elkötelezett hívévé és propagátorává vált. Rendszeresen folytat külföldi levéltári kutatásokat, elmélyült kutatómunkája a bécsi római, de különösen a vatikáni levéltárakban, hatalmas ismeretanyag birtokába juttatták. Talán a legfontosabb az a tény, hogy a török kor történeti szemléletét teljesen új alapokra helyezi. Megfontolt véleményalakításával az európai és ázsiai kultúrák újabb találkozásának hatásait látja és láttatja.
Ez az új és sajátos történeti megközelítés valójában „iskolateremtő” munka is volt.
Az elmúlt évek csaknem valamennyi nagy történészvállalkozásában részt vett és vesz ma is. Így a Magyarország történeti kronológiájának, az USA-ban megjelenő egykötetes, az itthon megjelenés előtt álló kétkötetes Magyarország története, a Magyarország történeti atlasza, a Magyarország hadtörténete, a tankönyvi alapvetés stb. munkálataiban.
A legkeresettebb történész-előadók közé tartozik. Ismeretterjesztő munkájának elismeréséül a Művelődési Minisztérium, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió tüntette ki nívódíjjal. Részt vett több történeti ismeretterjesztő televíziós film elkészítésében: Alattvalók és királyok (1972), Várak, törökök (1974), A mohácsi csata (1976) és Budavár visszafoglalása (1986). Műsorvezetőként dolgozik rádiós és televíziós műsorokban.
Évek óta tagja az Európa Kiadó nagy sikerű Bibliotheca Historica c. forráskiadvány-sorozata szerkesztőbizottságának, amelyben számos XVI-XVII. századi vonatkozású forráskiadványa jelent meg.
Számos tanulmányt publikált helytörténeti kiadványokban (Tanulmányok Tolna megye történetéből, Levéltári Évkönyv Somogy megye múltjából). Gyakorta részt vesz helytörténeti monográfiák megírásában.
Önálló kötetei: Parasztvármegyék a XVII. és XVIII. században, Akadémiai Kiadó, budapest 1969. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 49.), Mohácsi csata, Akadémiai Kiadó, Budapest 1975., Sorsdöntő történeti napok 2. (Kiadások: 1977, 1981), Magyar Adóztatás a török hódoltságban, Akadémiai Kiadó, Budapest 1981., Vesztőhely az út porában, Helikon Kiadó, Budapest 1986.; Hungaria eliberata Corvina, Budapest 1986. E kötet német és angol nyelvű kiadásban is. Előkészületben a Magyar jogszolgáltatás és közigazgatás a hódoltságban, valamint a Vesztőhely az út porában francia nyelvű kiadása.
1993-ban a Magyar Tudományos Akadémián megszerezte a történelemtudományok doktora címet, s így mint az ország kiemelkedő munkásságú történész tudósa méltán kapta meg a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét.
Tevékenységére, tudományos eredményeire jogosan büszke Szekszárd városa.