Bannerkép: Látkép Szekszárdról
Főoldal / Lakosság / Díjak-Embertársainkért Szekszárd-2023
Bannerkép: Látkép Szekszárdról

Embertársainkért, Szekszárd kitüntető cím 2023

Dr. Gesztesi Enikő

történelem–latin–ógörög tanár,
Tolna Megyei Egyed Antal Egyesület elnöke
2021. év díszpolgára Petrits József1966-ban született Szekszárdon, 1980-ban kezdte a Szilády Áron Gimnáziumot Kiskunhalason. Itt szerette meg a latint, és jelentkezett a JATE történelem-latin szakára, ahol bekapcsolódott a tudományos munkába, és évekig demonstátorként, majd 1 évig tanársegédként dolgozott. Ott publikált először. A történelem – latin szak és az ógörög speciális képzés elvégzése után az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, annak az ógörög tanszékén folytatta tanulmányait, ahol 1993-ban kitüntetéses diplomát szerzett. Közoktatási vezetőképző szakvizsgával, illetve tudományos fokozattal, PhD végzettséggel is rendelkezik. Mindezek után felsőoktatási érdeméremmel tüntették ki. Munkahelye 1990-től a Szekszárdi Garay János Gimnázium lett, ahol történelem–latin–ógörög tanárként dolgozik azóta is, egyúttal mentor, szaktanácsadó és munkaközösség-vezető. Tanári pályáján kiemelt figyelmet fordít a szülőföld történetének tanítására és kutatására, amibe bevonja tanítványait is. Figyelemre méltó eredményeket ért el a helytörténeti szakkör tagjaival. Diákjai rendre kiemelkedően szerepelnek az országos tanulmányi versenyeken, legyen az latin nyelv, avagy történelem. 2005-ben doktori disszertációt írt. 1993-tól 2008-ig a történelem munkaközösség vezetője volt, a 2004/2005-ös tanévtől a nyelvi munkaközösséget is irányítja. Rendszeresen tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, rendszeresen jelennek meg publikációi (30 tudományos és módszertani cikk, könyvrészlet stb.), s szabad idejében is igyekszik sok időt tölteni a tanítványaival. Mentorként és bírálóként tevékenykedik a Kutató Diákok Mozgalmában is (helytörténeti dolgozatokat bírál), s maga is készített már fel gyerekeket TUDOK versenyre. Ugyanakkor a TUDOK 2014 februárjában Szekszárdon megrendezett TUDOK országos társadalomtudományi szekciójában a helytörténetben elnökölt is. Folyamatosan kutat is, rendszeresen ad elő (az indoeurópai nyelvekről, az antik gyorsírásról, a görög történetírásról, stb.). 2008-ban szakértő lett szaktárgyi oktatás (történelem, latin nyelv) és tanügyigazgatás terén, illetve érettségivizsga-elnöki megbízást kapott. A 2009/2010-es tanévben két tankönyv bírálatában is részt vett. 2012. április 1-től május 31-ig részt vett a latin kerettanterv írásában, a három fős bizottság tagjaként. 2015. január óta mesterpedagógus, és történelem szaktanácsadói feladatokat lát el Tolna megyében (rendszeresen tart előadásokat: honismeret tanítása, érettségi változások, stb.) E munka során folyamatosan segíti a kollégáit, járja Tolna megyét, de több munkát kapott már Somogy megyében is. 2014 tavaszától 2015 júliusáig részt vett egy TÁMOP támogatású projektben, ahol latin tanárhallgatók számára készített módszertani E-tankönyvet hat kollégával együtt. A Workshop a latintanár-képzés megújításáért címmel folyt, s 2015 novemberében meg is jelent LEHETŐSÉGEK címmel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében a könyv. 2018-ban a „Szekszárd, ahol élünk” című könyvhöz készített újfajta módszerekkel honismereti munkát segítő munkafüzetet. Az évek során sok kimagasló eredményhez jutottak a tanítványai latin nyelvből és történelemből különböző országos és nemzetközi megmérettetéseken egyaránt. Latin nyelvből 25-szor, történelemből 17-szer voltak a tanítványai az első 30 helyezett között (döntő forduló) az elmúlt évek OKTV versenyein, latinból 14-szer, történelemből 3-szor az első 10 helyezett között végeztek. 15 tanítványa jutott ki az arpinói Cicero-versenyre, képviselve a nemzetközi versenyen a magyar csapatot, kétszer volt a magyar csapat kísérőtanára. Az Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Versenyen 22 tanítványát díjazták (mellette számosan lettek első fokú dicséretesek, illetve dicséretesek). Tanítványai számos nyelvvizsgát szereztek, és több emelt szintű vizsgát tettek le az évek során. A legszebb eredményt a 2004/2005-ös tanév végén érte el egy tanítványa, aki 1. helyezett lett a latin nyelvi OKTV versenyen. Mindemellett 2011 májusában az Ábel Jenő Versenyen, annak minores kategóriájában első lett egy diákja. Történelemből is többször, több versenyen voltak a legjobbak között a tanítványai az OKTV-n , s emellett még a Savaria Országos Történelem Versenyen is nagyon sokszor jutottak döntőbe diákjai. 2011-ben, illetve 2013-ban meg is nyerte két tanítványa a versenyt. A Nemzeti Tankönyvkiadó Országos Történelem versenyén egy 10. évfolyamos csapata megnyerte a versenyt. Kiemelkedő eredménynek tartja, hogy a TUDOK Országos Konferencián a 2014/2015-ös tanévben egy tanítványa nagydíjas díjas lett a történelem szekcióban, ezzel 20 pontot szerzett a felvételi vizsgákon. Felkészítő tanári munkája összegzése: 1986 és 2013 között az OKTV versenyek pontozása nyomán az OFI által készített tanári eredménylistán latinból a 3., történelemből a 17. helyen végezett. A tehetséggondozás mellett igen fontosnak tartja a felzárkóztatást és az osztályfőnöki munkát is. 24 éve dolgozik az intézményben, ezalatt mindig segítette a felzárkóztató munkát, történelmi vagy honismereti szakkört vezetett, már hat osztályt leérettségiztetett osztályfőnökként. Útravaló pályázatban mentortanári feladatot látott el három éven át, a pályázat elkészítésével segítette egyik tanítványát. 2004-ben munkahelye a Garay emlékéremmel tüntette ki. A város eddig szinte minden évben jutalomban részesítette a tehetséggondozó munkája elismeréseként /Mecénás Díj – országos 1-3. helyezésért/. A megyei első helyezésekért minden évben jutalmat kapott diákjai teljesítménye nyomán (Talentum-díj). A különböző versenyeken elért eredmények alapján a latin nyelvi OKTV bizottság döntése szerint először 2004-ben, majd 2005-ben is megkaphatta az év szakmai kitüntetését, az Oktatási Minisztérium és az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont közös díját. A Magyar Ókortudományi Társaság 2011 májusában eddigi tehetséggondozó munkájáért Faludi Szilárd-díjban részesítette. 2013. június 13-án a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Dr. Puskás Imre a fiatal tehetségek tevékenységének ösztönzése terén végzett munkája elismeréséül Létay Menyhért-díj elismerő címet alapított, amit elsőként ő kapott meg a történelem tantárgy terén végzett munkája elismeréséül (2013), majd 2019-ben másodszor is Létay-díjas lett. Legbüszkébb a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért Díj 2015 nevű díjra, ahol kiváló versenyfelkészítő díjban részesült. Folyamatos pályázatírói munkájával nagyban segíti az iskola működését. Magát sokoldalú személyiségnek tartom, nyitott a kihívásokra. Mint látható, az iskolai élet szinte minden tanári jellegű területén dolgozott (tanár, osztályfőnök, munkaközösség-vezető). Szereti az új feladatokat, igazi szervezőnek tartja magát. A 2015/2016-os tanévben egy pályázatot (1 800 000 Ft) nyert az iskolának. 2014 nyarán részt vett az IKT szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia-fejlesztés támogatásához (középiskola) című akkreditált pedagógus-továbbképzési programon, így IKT szaktanácsadó lett. Mindemellett az elkövetkező években szeretné folytatni a kutatói, publikációs és előadói munkáját, s megérdemelten kutatótanári minősítést szerezni. Tagként, illetve elnökként (8 éve) vesz részt a Tolna Megyei Honismereti Egyesület munkájában. Az egyesület nagy szakértelemmel állítja össze évek óta az általános iskolások számára a Szekszárd Város Napi vetélkedő feladatait. A Tolna megyei Széchenyi Kör diáktagozatának elnöki tisztét is évekig ellátta. Az országos szervezetek közül hosszú évek óta tagja a Történelemtanárok Egyletének és az Ókortudományi Társaságnak. Az országos Széchenyi Kör 2011-ben kitűntette.