HIRLING ÁDÁM DÍJ
Hirling Ádám kitüntető díj annak az önkormányzatnál, vagy az általa fenntartott vagy működtetett intézménynél, költségvetési szervnél foglalkoztatott közalkalmazottnak, munkavállalónak, köztisztviselőnek, ügykezelőnek, valamint az önkormányzat kizárólagos vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társaságnál foglalkoztatott munkavállalónak, adományozható, aki
- munkaköréből fakadó feladatait hosszú ideje, legalább tíz éve tartósan magas színvonalon és eredményességgel látja el;
- jelentős érdemeket szerzett nagy munkaigényű szakmai feladat végrehajtásában;
- életpályája alapján példaképű állítható.
Díjazottak:
2025
Tezás Károly
Tezás Károly pályafutása példaértékű: ötven év munkaviszony, rengeteg kilométer, még több mosoly és számtalan utas biztonságos megérkezése fűződik a nevéhez. Bár hivatalosan 2025-ben vonult nyugdíjba, a kormányt azóta sem engedte el teljesen – ma is olykor volán mögé ül.
A Hirling Ádám-díj a város egyik legnagyobb elismerése, amelyet olyan emberek kaphatnak, akik életüket és munkásságukat Szekszárd szolgálatába állították. Tezás Károly története és hivatásszeretete tökéletesen megtestesíti ezt a szellemiséget.
2024
Schatz Jánosné
Schatz Jánosné, Franciska Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának költségvetési és pénzügyi ügyintézője. Lassan harminc éve dolgozik a közigazgatásban. Jelentős szerepet vállalt a 2004-ben felállított Költségvetési Elszámoló Szervezet munkájában, 2011 óta pedig a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságán végzi a városi intézmények gazdálkodásával összefüggő feladatokat.
2023
Farkas Ferencné
anyakönyvvezető
Szilágyi Krisztina
Szilágyi Krisztina
anyakönyvvezető
Szilágyi Krisztina 2006 óta a hivatal munkatársa. Őt az élet is anyakönyvvezetőnek teremtette. Az elmúlt időben több kollegával dolgozott együtt. Krisztina az anyakönyv jelentősebb változásait végig bábáskodta. Óriási változást hozott az anyakönyvi munka területén az Elektronikus anyakönyvi Rendszer bevezetése. A papír alapú anyakönyvi nyilvántartás rendszeréből naponta navigálja át a város anyakönyvét az elektronikus anyakönyv adatbázisként működő rendszerébe. Ennek bevezetése igen nagy munkaigényű és kíváló szakmai hozzáértést követelt, melyet eredményesen old meg, ami nemcsak komoly szellemi, hanem igen nehéz fizikai munkát is von maga után.
Számára mindig fontos volt a jogszerűség, az adatok helyes rögzítése. Anyakönyvi gondolkodásával nemcsak az anyakönyvbe érkező kollégákat segíti folyamatosan, hanem meghatározó személye a megyének is.
Anyakönyvi szakvizsgákon rendszeresen oktatott, és mai napig segíti a megye anyakönyvvezetőinek a munkáját, amennyiben hozzáfordulnak segítségért. Nincs olyan feladat az anyakönyv ügymenetében, amit ő ne tudna teljes szakszerűséggel ellátni. Lehet szó élve született gyermek anyakönyvezéséről vagy akár elhalálozás anyakönyvezéséről. Ügyfélközpontú és jogszerű tájékoztatást nyújt az ügyfeleknek névváltozási eljárásokban. Sőt komplett családokat fog össze és navigál át a jog és a közigazgatási eljárási jog útvesztőin. Az anyakönyvi munka során nagy szükség van az empátiára, mert találkozunk az élethelyzetek különböző szakaszaival, ott vagyunk a születésnél, a házasságkötésnél, a halálesetnél és a hagyatéki ügyintézésnél. Az elmúlt COVID SARV vírus okozta időszakban is helyt állt az anyakönyvi munka minden területén, holott elég nagy veszélyhelyzetnek volt kitéve ő is és rajta keresztül a családja, főleg a halálesetek anyakönyvezése során.
A közel múltban átvette az állampolgársági eskük lebonyolításával kapcsolatos feladatokat, melyet az alpolgármesterrel együtt működve oldanak meg, így az állampolgársági eskü sem múlhat el Nélküle.
Feladatait mindig kellő alaposság és odafigyelés jellemzi. Teljes mértékű szakszerűség, jogszerűség jellemzi a munkáját. A határidők betartása nagyon fontos számára, még saját szabadidejét is alárendeli a határidőknek. Munkatempója utolérhetetlen, memóriája felülmúlhatatlan. Eredményorientált, belső motivációja kiemelkedő.
Részt vett az választások, népszavazások lebonyolításában, mint jegyzőkönyvvezető. Mindig kivette a részét a közösségi feladatokból, kollégáival igen jó kapcsolatot ápol.
2006 óta számos párt örvendeztetett meg megható esküvői beszédével. Számára a párok boldogsága kiemelkedően fontos. Pontos, precíz a szertartások megszervezésével egészen a házasságkötési szándék bejelentésétől a szertartás végezetével mind az anyakönyvi szakrendszerben, mind az SZL rendszerben való lejelentéséig. Kellő tapintattal kezeli a párok speciális igényeit. Kreatív az egyedi megoldások terén. Nyitott az újfajta ötletekre, amit mindig igyekszik a párokkal együtt megvalósítani, hogy a párok egy igazán emlékezetes és felejthetetlen esküvői szertartást kapjanak. Emberség, tisztesség és jó kommunikáció nélkülözhetetlen ezen a pályán. Csak hivatástudattal, elkötelezettséggel lehet ezt véghez vinni. Krisztinában ezek mind megvannak.
Lelkiismeretesen intézi az ügyfelek ügyeit, meglátva az ügyek mögött az embert és a megoldandó élethelyzetet, nagyon empatikus. Igyekszik a dolgok végére járni. Az ügyfelek is érzik ezt a segítőkészséget és éppen ezért nagyon szeretik és tisztelik.
Szilágyi Krisztina mottója is lehetne Will Roger szavai: „Ha sikeres akarsz lenni, a dolog egyszerű! Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz!